Ez már nem álom...

előzmény...

A bajuszos férfi intett a másiknak, mire az a segítségére sietett. Először a sebesültön akart segíteni, de az felém küldte. A szívem egyre hevesebben vert, nem tudtam, hogy mit tegyek. Mi lenne jobb, futni tovább, remélve, hogy nem érnek utol, vagy szembeszállni a második támadóval? Igazából fogalmam sem volt. Fáradt voltam és elgyötört, sokat kivett belőlem maga a betörés is, és aztán ez a menekülés. Végül az újabb támadás mellett döntöttem. Utolsó erőmmel az előttem álló magas férfira támadtam, de hiába. Egy Smith&Wesson-t húzott elő a zakója alól és egyenesen rám célzott. A szokásosnál is sápadtabb lettem és meredten bámultam a rám szegezett fegyver csövét. A bajuszos fickó feltápászkodott a földről, fél kezével a torkát markolászta. "Lője le!" utasította a társát, a férfi pedig habozás nélkül meghúzta a ravaszt. A pillanat mintha megállt volna, vagy legalábbis rettenetesen lassan telt el. Éreztem, ahogy a golyó utat tör magának a mellkasomban. Égetett, és minden izmomat görcsbe rándította. Nem tudtam mást tenni, a földre rogytam. Túl jól célzott, éreztem, ahogy egyre gyorsabban gyengülök, és már nincs sok hátra. Az utolsó dolog, amit magam előtt láttam, az a bajusz alatt suttogva mozgó ajkak, amint ezt mondják: "Most majd megtudod, hogy ki nevet a végén!"

folytatás itt...