Emilie...

 Segítség, a saját hülyeségem már megint kezd az agyamra menni!!! Olvasgatok össze-vissza, vagyis annyira nem össze-vissza, hanem Emilie-irányba. Szegény, szar volt neki, de nagyon... Bipoláris zavar miatt pszichiátrián, abortusz, öngyilkossági kísérlet... Sajnálnám őt, de igazából nem teszem, hanem felnézek rá. Mindezek után is képes volt talpra állni, könyvet írni a történtekről... Hogyan képes még ezek után is egy életvidám lány képét mutatni a világ felé? Ez az egész hihetetlen a számomra. Mondjuk a dalai magukért beszélnek... Bennük van az összes fájdalma, bánata és reménye.
Mindezek közben álomvilágom menedékében töprengve magam is érdekes gondolatokra jutok... Jókra, kevésbé jókra és néha igazán szörnyűekre... Vannak apróságaim, amikre egyáltalán nem vagyok büszke.
Néha jó lenne őszintén elbeszélgetni valakivel, de olyan nehéz...