Álom, édes álom...

Végre valahára nálam volt, a kezemben tarthattam. Jogtalan tulajdonosától most ismét méltó helyére kerülhet, hála nekem. De nem lenne szabad így elbíznom magam, előbb még ki kell keverednem innen valahogy. Ahogy kifelé osontam, észrevettem egy köpcös, bajuszos férfit, minden bizonnyal ő is meglátott engem. A vörös bársonyba burkolt csomagot a hosszú kabátom zsebébe rejtettem, és így vágtam neki a városnak. Még csak az első sarkon jutottam túl, amikor észrevettem, hogy követnek. A bajuszos férfi volt az, egy kocsiban ült. Rohanni kezdtem végig az utcákon, ahogy csak tudtam, de ő a nyomomban volt. Sötétedett már, szürke volt minden, de én nem foglalkoztam vele, csak rohantam előre. Imádkoztam, hogy a csomagban lapuló aprócska, karcsú porcelánbaba épségben maradjon. A város szélén egy kisebb füves téren lyukadtam ki. A férfi még mindig a nyomomban volt. A kocsi megállt és ő kiszállt belőle, felém tartott. A fűben egy fakó barna öreg ló legelészett, odasiettem hozzá. "Kedves uram segítsen, üldöznek, és nem bírok elmenekülni." szólítottam meg. Nagyon készséges volt, megengedte, hogy a hátára üljek. Mondtam neki, hogy merre rohanjunk, de valami nem stimmelt... Tétován indult egyik, majd másik út felé. Súgtam a fülébe, hogy merre induljunk, de nem hallotta meg. Csak a szíve volt fiatal, de az érzékei már nem. Szeretett volna segíteni, de öregsége miatt már nem tudott. Leugrottam róla, és futni akartam tovább, de már késő volt, a férfi ott állt mellettem a fűben. Nem maradt más választásom, rávetettem magam. Még sosem éreztem magamban ilyen vágyat a gyilkolásra, mint most. Vagy ő, vagy én, más választás nincs. Sikerült közel férkőznöm a nyakához, megpróbáltam átharapni a torkát, de elvétettem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy érezzem a légcsövét a fogaim között, de nem sikerült... sosem voltam igazán jó az ilyesmiben. Próbálkozz csak mocskos vérszívó, mondta, miközben ellökött magától. Ekkor láttam meg a másik férfit, biztosan mellette ült az autóban. Éreztem, hogy itt a vég.

folytatás itt...