Hamarosan itt a vége...
előzmény...
Átfutott a fejemen a gondolat, hogy hátha tudna nekem valahogy segíteni... Nem is haboztam hát és feltettem neki a kérdést:
- Ki tudsz valahogy szabadítani?
- Mégis miért? Mi hasznom lenne belőle?
Na ez remek, most valami nagyon jó indokot kéne kitalálnom, de az a helyzet, hogy gondolkodni sem bírok... Előhúztam a lehető legdiplomatikusabb stílusomat:
- Nem tudhatom, hogy mire van szükséged, de kérhetsz bármit, én megteszem, csak segíts kijutnom!
Elég felelőtlen kijelentés volt ez a részemről, de a helyzet most ezt kívánta meg.
- Merész dolog tőled, hogy így fogalmazol.
- Tudom, de nincs más választásom.
A macska, ha lehet mondani elvigyorodott. Nála volt a nyerő kártya, és ezt nagyon jól ki is használta.
- Remélem, hogy megtartod a szavadat. - mondta gyanakodóan.
- Mint mindig.
A hátam mögé lépett és éreztem, ahogy rágni kezdi a köteleket. A fogai néha belemartak a csuklóba, de nem bántam, egyáltalán nem. Csupán ennyi az ára a szabadságomnak. A percek egy örökkévalóságig tartottak, de egy idő után éreztem, ahogy endeg a szorítás, mígnem végül lehullott a kötél. Összeszedtem minden erőmet és felültem. A bokáim még mindig össze voltak kötözve.
- A többi már a te dolgod! - nézett rám a kandúr szúrós tekintettel.
Remegő kezekkel oldottam ki a többi kötelet, el is tartott egy darabig. Miután végeztem, nagy levegőt veettem, félre tettem minden fájdalmat és felkeltem. Felvettem a földről sarokba dobott kabátomat. Nem is festett olyan rosszul, ha magamra veszem, legalább az ingemre száradt vért eltakarja valamelyest.
- És most hova tovább? - szólalt meg a macska.
- Még van egy kis dolgom...
Láttam ahogy a teljes értetlenség tükröződik az apró arcocskán.
- Meg tudnád, nézni nekem, hogy van-e odakinn valaki?
- Éppenséggel meg tudnám, de miért is?
Ekkora egy haszonleső alakot! De sajnos nem tudtam mit csinálni, újabb ígértet kellett tennem neki. Résnyire nyitottam az ajtót, mire ő kisétált. Néhány perc múlva ismét megjelent, bedugta a fejét az ajtó résén és közölte, hogy senki sincs az épületnek ezen az oldalán. Kiléptem és megláttam az udvar másik oldalán elterülő hatalmas és fényűző házat. Futásnak eredtem. Tudtam, hogy minden áron be kell jutnom oda, mert köt az adott szavam, amit nem szeghetek. A fekete kandúr ott futott mellettem.
- Te teljesen őrült vagy... - jegyezte meg.
folytatás itt...
- Ki tudsz valahogy szabadítani?
- Mégis miért? Mi hasznom lenne belőle?
Na ez remek, most valami nagyon jó indokot kéne kitalálnom, de az a helyzet, hogy gondolkodni sem bírok... Előhúztam a lehető legdiplomatikusabb stílusomat:
- Nem tudhatom, hogy mire van szükséged, de kérhetsz bármit, én megteszem, csak segíts kijutnom!
Elég felelőtlen kijelentés volt ez a részemről, de a helyzet most ezt kívánta meg.
- Merész dolog tőled, hogy így fogalmazol.
- Tudom, de nincs más választásom.
A macska, ha lehet mondani elvigyorodott. Nála volt a nyerő kártya, és ezt nagyon jól ki is használta.
- Remélem, hogy megtartod a szavadat. - mondta gyanakodóan.
- Mint mindig.
A hátam mögé lépett és éreztem, ahogy rágni kezdi a köteleket. A fogai néha belemartak a csuklóba, de nem bántam, egyáltalán nem. Csupán ennyi az ára a szabadságomnak. A percek egy örökkévalóságig tartottak, de egy idő után éreztem, ahogy endeg a szorítás, mígnem végül lehullott a kötél. Összeszedtem minden erőmet és felültem. A bokáim még mindig össze voltak kötözve.
- A többi már a te dolgod! - nézett rám a kandúr szúrós tekintettel.
Remegő kezekkel oldottam ki a többi kötelet, el is tartott egy darabig. Miután végeztem, nagy levegőt veettem, félre tettem minden fájdalmat és felkeltem. Felvettem a földről sarokba dobott kabátomat. Nem is festett olyan rosszul, ha magamra veszem, legalább az ingemre száradt vért eltakarja valamelyest.
- És most hova tovább? - szólalt meg a macska.
- Még van egy kis dolgom...
Láttam ahogy a teljes értetlenség tükröződik az apró arcocskán.
- Meg tudnád, nézni nekem, hogy van-e odakinn valaki?
- Éppenséggel meg tudnám, de miért is?
Ekkora egy haszonleső alakot! De sajnos nem tudtam mit csinálni, újabb ígértet kellett tennem neki. Résnyire nyitottam az ajtót, mire ő kisétált. Néhány perc múlva ismét megjelent, bedugta a fejét az ajtó résén és közölte, hogy senki sincs az épületnek ezen az oldalán. Kiléptem és megláttam az udvar másik oldalán elterülő hatalmas és fényűző házat. Futásnak eredtem. Tudtam, hogy minden áron be kell jutnom oda, mert köt az adott szavam, amit nem szeghetek. A fekete kandúr ott futott mellettem.
- Te teljesen őrült vagy... - jegyezte meg.
folytatás itt...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése