Sweet dreams

Az álmok mindig olyan érdekesek... Ma hajnalban is felébredtem, futottam egy kört az esti dinnye miatt, aztán visszafeküdtem szunyálni és álmodtam. Szeretem az álmaimat, mert itt a valóság keveredik a képzelettel, jelen a múlttal és a jövővel, minden amit csak elképzeltél, vagy még el sem... Ez a mostani is kicsit fura volt, de alapjában véve kellemes.
Megint a W14-es szoba, B blokkjának A jelű bennlakóját láttam álmomban, mint már jó néhányszor ezelőtt. Kicsit érdekes volt az álom felosztása, sok-sok dolog keveredett össze benne...
1. snitt: valahol mélyen a már majdnem elfeledett gyermekkoromban. Nagymamám udvarán voltunk, ahol szinte a fél gyermekkoromat leéltem. Én és még két, vagy három lány, de nem tudod, hogy ők kik, csak ott voltak velem, de éreztem, hogy ismerem őket és jó barátok vagyunk. Nagyon régi a kép, még áltt az udvar közepén a hatalmas körtefa. Ott csüngtünk mindannyian a tetején, mászkáltunk, jól éreztük magunkat. Ott volt ő is, lenn állt az udvarom és énekelt. Tisztán hallottam a hangját, ahogy ordítja a szöveget:

"You know the games I play
And the words I say
When I want my own way"

Mámorban úszva hallgattuk. Aztán az egyik lány is elkezdett énekelni, ugyanarra a dallamra, de egy teljesen más szöveget. Érdekes volt, de határozottan tetszett. A művésznő is örömmel fogadta, mosolygott és boldognak tűnt. A végére én is erős késztetést éreztem ám hogy dalra fakadjak, annak ellenére, hogy nincs valami jó hangom. Mi mást is dalolhattam volna, mint az rök kedvencet, a vízbe fúltak örök nótáját a 306-et. Kristálytisztán emlékszem a sorokra, ahogy énekeltem:

"I am still overglorified
My reasons to live
Were my reasons to die"

Semmilyen különleges dallam, inkább csak a megnyerő szöveg... Boldog és békés volt minden, bár ő még messze volt tőlünk, megfoghatatlanul távol, de mi boldogok voltunk, hogy ott lehettünk.
2.snitt: Ez nem túl hosszú, és nem is igazán eseménydús. Szerintem valamikor e környékén ébredtem fel. Mikor visszafeküdtem, imádkoztam, hogy folytatódjon a dolog, mert ugye ki ne tenné. Kicsit ugrunk az idő vonalában azt hiszem... Az események ha lehet mondani folytatódnak, de már itthon vagyunk a nappaliban. Kicsit több ember, de azt hiszem zömében lányok, hogy a korábbiak itt vannak-e, azt nem igazán tudom megmondani. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az a bizonyos valaki is itt van. Hogy miért, vagy hogyan azt nem tudom, de nem is igazán érdekel. Itt ül közöttünk, el sem hiszem, boldog vagyok és izgatott, majd kiugrom a bőrömből. Kötetlen beszélgetés, csak ő és mi. Persze az ő nyelvén fut a buli, de nem zavar, miért is zavarna?! Megy a dumcsi, egymás szavába végva, akár csak az ezeréves haverok között. Na de persze, nekem megint mondani kell vmi hülyeséget(ne kérdezd mit), csak hogy a rendes napi beégésem meglegyen, de már fel sem veszem a dolgot. Mindenki kacag, felhőtlen boldogság. Egyszer csak megüti a fülemet néhány magyar szó, de a hang amit hallok.... még sosem ejtett ki magyar szavakat. Biztosan a kedvünkért tanult meg néhány szót, gondoltam kis naivan.
3.snitt: Ez mind között a legfurcsább és egyben a legérdekesebb, számomra leginkább elgondolkodtató. Újabb helyszín, elsőre nem jöttem rá, hogy hol lehet, most is csak tippem van. Régi emlékben gyökerezhet, totyogó óvodáskoriban. Régen hatalmas legalább két ölnyi kerületű fák voltak alatt padok. Valami ilyesmi helyen voltunk mi is, kellemes környezet, hatalmas fás, kissé hűvös estefelé járó idő. Még mindig beszélgetünk, de az emberek már mozgolódnak, készülnek valahova. Mostanra már világossá vált számomra, hogy nem csak néhány szót beszél magyarul, hanem számomra teljesen hihetetlen  módon tökéletesen bírja a nyelvet. (ilyen is csak álmában történik az emberrel) Ott ült, egészen közel hozzám, talán ha egyvalaki volt kettőnk között. Eddig tényleg nincsen semmi fura a dologban. Hamarosan valamiért mindenki eltűnik a közelből, sehol egy teremtett lélek, csak ő meg én. Ááá édes istenem, ott ült mellettem alig egy karnyújtásnyira! Az arca fehérre volt festve, pont úgy, mint a fellépéseken, a haja pedig fel volt tűzve. Rám nézett és mosolygott. Olyan békés, de mégis izgatott, extrafurán különleges érzés volt. (gezz még most is belepirulok, ha visszagondolok rá) Odahúzódott hozzám, a szemei valósággal csillogtak. Na ami most jön, azt én is nehezen emésztettem meg, ültem rajta egy darabig... Szóval odahajolt hozzám és megcsókolt.
Valahol itt lett vége az álomnak. Talán ez már elég sok volt nekem ahhoz, hogy felébredjek. Érdekes, élvezetes, kissé felkavaró... Mi minden nem történik az emberrel álmában? És hogy miért pont ez, és miért így? Tudja a fene!