Tovább is van, mondjam még? /inkább postolok/

előzmény


Igazat kellett, hogy adjak neki, még korán sem voltam olyan jól, mint szerettem volna. Három golyó az elég sok, sőt... Édes istenem, hogy lehettem ennyire felelőtlen??? Most már késő sopánkodni, ami tény, az tény: itt fekszem tehetetlenül egy idegen házban, idegenek között, akik történetesen nagyon is jól tudják, hogy miféle szerzet vagyok. Nem áll túl fényesen a szénám attól tartok. Hogy pontosabban fogalmazzak őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mi fog ebből kisülni. A mellkasomban sajgó éles fájdalom ellenére próbáltam nagy levegőt venni és lehunytam a szemeimet. Szükségem lesz az erőm minden morzsájára, hogy minél hamarabb kijussak innen. Egy darabig még mindenféle kusza gondolatok kavarogtak a fejemben, de kisvártatva mintha ködfátyol ereszkedett volna rájuk, álomba merültem. Fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam, de meglehetősen váratlanul riadtam fel. Álmomban ismét a fegyver csövébe néztem, majd jött a vakító villanás és az ezüstgolyó ismételten csak felém száguldott. Mindennek mondhatnám az érzést, csak éppen kellemesnek nem. Hirtelen felültem az ágyban, de a mozdulat elhamarkodottnak bizonyult. Akaratlanul is a mellkasomhoz kellet, hogy kapjak, ugyanis még mindig éreztem a golyók helyét. Már nem fájt annyira, de azért így sem kívánnám senkinek azt, amit akkor éreztem. Azt hiszem túlzás lenne azt mondani, hogy jól vagyok, mintha minden tagomra mázsás súlyokat kötöztek volna, mozogni is alig bírtam. Talán mintha kezdtem volna valamelyest megnyugodni, legalábbis mozdulataim nehézsége arra engedett következtetnem, hogy az adrenalin ereje már nem munkálkodik bennem oly hevesen. Úgy néz ki, hogy rajtam kívül senki sincsen a szobában, így legalább alkalmam nyílik egy kicsit jobban körülnézni. Na jó, az hogy körülnézni még mindig túlzás, mivel annyi erőt sem éreztem magamban, hogy biztosan lábra tudjak állni. Ahogy végignéztem magamon láttam, hogy a sebeimet alaposan bekötözték, szinte biztos, hogy orvos látott el, tehát a nő igazat beszélt. A kezeimen pedig már nyoma sem volt a vérnek, nyilván valaki lemoshatta róla. Az ágyam mellett megláttam egy kis asztalkát, csillogott rajta valami, de nem láttam rendesen. Hunyorognom kellett, hogy ki tudjam venni mi lehet az: a három golyó a mellkasomból. Nagyot kellett volna nyelnem a döbbenettől, de az a helyzet, hogy a torkom olyan száraznak éreztem, mint egy sivatag. Nem is emlékszem rá, hogy mikor ettem utoljára, és már a hideg is egyre erősebben kezdett rázni. A látásom kezdett elhomályosulni és a fejem visszahanyatlott a párnára.

folytatás