Írogatós éjjelem volt
Tegnap este feltúrtam mindent, míg ezt megleltem... Mik eszembe nem jutna sok száz év távlatából. Néha még magam is elcsodálkozom a dolgon... No de nekem sem kellett több, elszaladt velem a paci és gépeltem még pár sort mellé, íme:
Azt kell mondani, hogy hatalmas kő hullott le minden diák szívéről, megnyugodhattak végre, hogy ami az előbb történt az csupán színjáték volt. A fiú az első padból még mindig a zsibbadó csuklóit forgatta egyre.
- Elnézést, ha egy kicsit túlzásba estem, de ehhez jobb, ha megszokjátok az ilyesmit. - fordult oda hozzá a vámpír.
- Mindenki üljön vissza a helyére! - utasította a diákokat a tanár.
Néhány pillanat alatt elcsendesedett a terem, a diákok próbálták a tanárt figyelni, de tekintetük minduntalan a vámpír felé kalandozott. A lány rezzenéstelen arccal ült a tábla előtti széken, szemeivel egyfolytában a diákokat fürkészte.
- Khmm… Nagyon örülnék neki, ha mindannyian rám figyelnétek. Követelt figyelmet magának a tanár. Mint Robin példáján láthatjátok a vámpírok képesek tökéletesen feltűnés mentesen beolvadni a környezetükbe. Felejtsétek el a könyvekben olvasott és a filmekben látott badarságokat a fekete köpenyekről, frakkokról, meg hasonlókról. Akkor most lássuk ki mit figyelt meg az elmúlt pár percben a vámpírokkal kapcsolatban.
Lassan, kissé bizonytalanul, de pár kéz máris a magasba lendült. A tanár megszólította az egyiküket.
- No fiam, te mit vettél észre rajta?
- A bőre valóban fehér, nem pont olyan, mint a holtaké, nem olyan szürke.
- Kezdetnek nem rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. A következő… Te ott! - mutatott az első padban ülőre.
- Piszkosul gyors, és erős akár egy bivaly.
- Fontos információ, de ezt a legtöbben már eddig is tudtuk.
- Simán elmehetne színésznőnek! - kiabálta be egyikük.
Mindenki nevetésben tört ki, még Robin szája is mosolyra húzódott, de a szemei éberen figyeltek.
- Egy kis komolyságot kérnék mindenkitől! - utasította rendre őket a tanár – A megjegyzés valamelyest helytálló, ha a megtévesztőkészségükre akartál célozni.
- A lány a hátsó sorban… - mondta a vámpír hidegen
A lány a megilletődöttségtől először meg sem tudott szólalni.
- Te mit láttál? - szegezte egyenesen neki a kérdést.
- Első látásra csupán egy dologra figyelt amikor elkapta Jasont, de közben végig szemmel tartott mindent. Már az elejétől fogva… Szerintem minden lépésünket tudta, kiszámíthatóak vagyunk a számára.
- Bravó. - tapsolt elismerően a tanár.
- Helyes meglátás, az emberek szinte kivétel nélkül kiszámíthatóak számunkra. Legyen ez az első lecke számotokra.
- Akkor most jöhetnek a kérdések, biztosan mindannyiótoknak van legalább egy.
A vámpír szúrós pillantást vetett a tanár felé. Ezt a részt utálta az első órában a legjobban, ilyenkor mindenféle közhelyes baromságot képesek a diákok megkérdeni, de hát ez van, ő vállalta ezt, valamit valamiért.
- A vámpírok valóban koporsóban alszanak?
- Még csak az hiányozna, hogy valami idióta örökre bezárjon egy ládába, kösz, de inkább kihagyom, szóval a válasz egyértelműen nem.
- Mi a helyzet a napfénnyel?
- Szerinted? - nevetett fennhangon, miközben a kérdés idétlenségén tűnődött.
A diák azon nyomban el is vörösödött szégyenében, hogy ilyen nyilvánvaló dolgot kérdezett, hiszen fényes nappal van.
- A vámpírokra valóban halálos az ezüst?
- Eddig messze ez a legjobb kérdés… Halálosnak ugyan nem halálos, de eléggé kellemetlen, van akit csak a hideg ráz, míg mások a bőrüket is lemarnák tőle, úgy égeti őket.
- Akkor maga az előbbiek közé tartozik. - állapította meg a diák.
- Jó megfigyelő, részemről kaphat egy plusz pontot. - nézett a tanárra, aki közben végig jegyzetelt.
- Meddig él egy vámpír?
- Erre sajnos nem tudok választ adni, még nem volt alkalmam a téma részletesebb tanulmányozásához, de annyit elmondhatok, hogy ha a játékszabályokat betartva nyugton marad és nem találkozik egyetlen vámpírvadásszal sem akkor minden bizonnyal egészen sokáig.
- Igaz, hogy a vámpírok nem léphetik át a templom küszöbét?
- Megtiltva ugyan nincs, de miután az ember egy szép napon ebben a formában tér magához kicsit átértékeli az egyházról alkotott nézeteit. Maradjunk annyiban, hogy nem látnak ott minket szívesen, így nem is járunk oda.
- Miért kell a vámpíroknak vért inniuk?
- Erről inkább a fiziológia professzort kellene kérdezni azt hiszem, de biztosan azért amiért ti is le szoktatok ülni ebédelni. - ezen jó páran nevetni kezdtek.
- Elég egyetlen harapás ahhoz, hogy valakiből vámpír legyen?
- Nem feltétlenül, az függ a körülményektől, de erről majd részletesebben is tanulni fogtok.
- Igaz, hogy át tudnak változni különféle állatokká?
- Néha nagyon is jól jönne, de sajnos nem.
- Ha valaki vámpírrá válik, az valóban nem öregszik tovább?
- Újabb jó kérdés. Ez részben igaz. Amennyiben kisgyermekről van szó, azok néhány évig még normálisan öregszenek, de nem túl sokáig. Részleteket majd szintén fiziológián.
- Képesek mások akaratát befolyásolni?
- Csak annyira mint te, vagy bárki más. Bár igaz, hogy könnyebben vagyunk képesek mások bizalmába férkőzni, mint az emberek, ahogy korábban már céloztatok is rá, jó színészek vagyunk.
- Emberi véren kívül isznak mást is?
- Részemről a vodka a favorit, bár van aki a whiskyre esküszik, ízlések és pofonok. De bizonyára nem erre gondoltál… Némelyik állat vére eléggé undorító tud lenni, de azt mondják a szükség nagy úr.
A vámpír egy pillantást vetett a faliórára, még öt perc és vége az órának. Elégedetten nyugtázta, hogy egy darabig nem fogják tovább ostromolni a bugyuta kérdésekkel.
- Professzor, amennyiben úgy látja, én mennék, ha nem gond.
- Amennyiben nincs több kérdés, az órának vége, mindenki elmehet.
Robin emberi léptekkel haladt előre amikor megszólalt a csengő és mindenhonnan diákok tódultak a folyosóra. Nem is igazán figyelt rájuk, csak haladt a tömeggel, amikor egy hang szólította meg a háta mögül:
- Elnézést, ha nem túl nagy gond, nekem lenne még egy kérdésem.
Megfordult és az a lány állt mögötte, aki korábban a hátsó padban ült.
- Igazán nem akarom zavarni… Ha zavarok, akkor azonnal el is megyek, csak szóljon. - szabadkozott.
- Gyere. - indult tovább a folyosón.
A lány minden szó nélkül követte, egyenesen fel az egyik emeleti irodába. Robin Lacroix… állt a név az ajtón. Belépve egyszerű berendezés fogadta, mint egy tipikus iroda, leszámítva a mindenhol szanaszét heverő kisebb-nagyobb könyvhalmokat. Szótlanul állt az ajtóban amíg a vámpír leült, hátradőlt a székben és tornacipős lábait hanyagul az asztalra tette.
- Mire vársz, ülj már le!
Félszegen ugyan, de helyet foglalt az asztal túloldalán.
- Ki vele, mi az amit nem mertél odalenn megkérdezni?
- Hát szóval… izé… Azt szeretném tudni, hogy milyen érzés?
- Mármint mi?
- Meghalni. Tudom, hogy elég tapintatlan kérdés, igazán nem is akarom ezzel rabolni az idejét, inkább megyek is…
- Ami azt illeti, eddig messze ez a legjobb kérdés amit eddig fel mertek nekem tenni… Nem is igazán értem hogyan juthatott eszedbe.
- Elnézést, nem akartam megbántani vele.
- Szerinted hány éves lehetek?
- Fogalmam sincs.
- Kereken 115 és mindmáig pontosan emlékszem a halálomra.
A lány szája tátva maradt a csodálkozástól.
- Ami azt illeti féltem. Talán ez a legjobb szó rá, bár eléggé nehéz szavakba önteni. Milyen érzés? Egyáltalán nem arról van szó, hogy az ember csak békésen elszenderedik, különösen ha egy megvadult ló veti le a hátáról az erdőben. Piszkosul fájt, mint még annyira semmi más. A fájdalomtól a tagjaidat mozdítani sem bírod, kín járja át minden egyes porcikádat. Azt hiszem valahogy így szenvedhetnek a lelkek a pokolban is. Attól rettegtem, hogy ott kell meghalnom nyomorúságosan, hosszasan szenvedve, távol mindentől. Mindenesetre ha lehet mondani maga volt a megváltás amikor az a bestia átharapta a torkom. Megnyugodtam, azt hittem itt lesz a vége, de ráfaragtam, még mindig itt vagyok. - mosolygott.
A vámpír hallgatásba burkolózott, merengve figyelte a lány szánakozó tekintetét maga előtt.
- Ennyire azért nem kell sajnálni, részemről így még mindig jobb, mint a föld alatt rohadni.
- Én… én… komolyan nem akartam… sajnálom…
- Elhallgass! - csapott hirtelen az asztalra – Ha így folytatod, az rövid út a kirúgatásodhoz. Alkalmatlannak fognak tartani, bár…
- Bár?
- Bár én látok benned némi fantáziát. Amit idebenn hallottál, arról senkinek egy szót sem! A késés miatt hivatkozz rám, most pedig tűnés!
folyt. köv.
Azt kell mondani, hogy hatalmas kő hullott le minden diák szívéről, megnyugodhattak végre, hogy ami az előbb történt az csupán színjáték volt. A fiú az első padból még mindig a zsibbadó csuklóit forgatta egyre.
- Elnézést, ha egy kicsit túlzásba estem, de ehhez jobb, ha megszokjátok az ilyesmit. - fordult oda hozzá a vámpír.
- Mindenki üljön vissza a helyére! - utasította a diákokat a tanár.
Néhány pillanat alatt elcsendesedett a terem, a diákok próbálták a tanárt figyelni, de tekintetük minduntalan a vámpír felé kalandozott. A lány rezzenéstelen arccal ült a tábla előtti széken, szemeivel egyfolytában a diákokat fürkészte.
- Khmm… Nagyon örülnék neki, ha mindannyian rám figyelnétek. Követelt figyelmet magának a tanár. Mint Robin példáján láthatjátok a vámpírok képesek tökéletesen feltűnés mentesen beolvadni a környezetükbe. Felejtsétek el a könyvekben olvasott és a filmekben látott badarságokat a fekete köpenyekről, frakkokról, meg hasonlókról. Akkor most lássuk ki mit figyelt meg az elmúlt pár percben a vámpírokkal kapcsolatban.
Lassan, kissé bizonytalanul, de pár kéz máris a magasba lendült. A tanár megszólította az egyiküket.
- No fiam, te mit vettél észre rajta?
- A bőre valóban fehér, nem pont olyan, mint a holtaké, nem olyan szürke.
- Kezdetnek nem rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. A következő… Te ott! - mutatott az első padban ülőre.
- Piszkosul gyors, és erős akár egy bivaly.
- Fontos információ, de ezt a legtöbben már eddig is tudtuk.
- Simán elmehetne színésznőnek! - kiabálta be egyikük.
Mindenki nevetésben tört ki, még Robin szája is mosolyra húzódott, de a szemei éberen figyeltek.
- Egy kis komolyságot kérnék mindenkitől! - utasította rendre őket a tanár – A megjegyzés valamelyest helytálló, ha a megtévesztőkészségükre akartál célozni.
- A lány a hátsó sorban… - mondta a vámpír hidegen
A lány a megilletődöttségtől először meg sem tudott szólalni.
- Te mit láttál? - szegezte egyenesen neki a kérdést.
- Első látásra csupán egy dologra figyelt amikor elkapta Jasont, de közben végig szemmel tartott mindent. Már az elejétől fogva… Szerintem minden lépésünket tudta, kiszámíthatóak vagyunk a számára.
- Bravó. - tapsolt elismerően a tanár.
- Helyes meglátás, az emberek szinte kivétel nélkül kiszámíthatóak számunkra. Legyen ez az első lecke számotokra.
- Akkor most jöhetnek a kérdések, biztosan mindannyiótoknak van legalább egy.
A vámpír szúrós pillantást vetett a tanár felé. Ezt a részt utálta az első órában a legjobban, ilyenkor mindenféle közhelyes baromságot képesek a diákok megkérdeni, de hát ez van, ő vállalta ezt, valamit valamiért.
- A vámpírok valóban koporsóban alszanak?
- Még csak az hiányozna, hogy valami idióta örökre bezárjon egy ládába, kösz, de inkább kihagyom, szóval a válasz egyértelműen nem.
- Mi a helyzet a napfénnyel?
- Szerinted? - nevetett fennhangon, miközben a kérdés idétlenségén tűnődött.
A diák azon nyomban el is vörösödött szégyenében, hogy ilyen nyilvánvaló dolgot kérdezett, hiszen fényes nappal van.
- A vámpírokra valóban halálos az ezüst?
- Eddig messze ez a legjobb kérdés… Halálosnak ugyan nem halálos, de eléggé kellemetlen, van akit csak a hideg ráz, míg mások a bőrüket is lemarnák tőle, úgy égeti őket.
- Akkor maga az előbbiek közé tartozik. - állapította meg a diák.
- Jó megfigyelő, részemről kaphat egy plusz pontot. - nézett a tanárra, aki közben végig jegyzetelt.
- Meddig él egy vámpír?
- Erre sajnos nem tudok választ adni, még nem volt alkalmam a téma részletesebb tanulmányozásához, de annyit elmondhatok, hogy ha a játékszabályokat betartva nyugton marad és nem találkozik egyetlen vámpírvadásszal sem akkor minden bizonnyal egészen sokáig.
- Igaz, hogy a vámpírok nem léphetik át a templom küszöbét?
- Megtiltva ugyan nincs, de miután az ember egy szép napon ebben a formában tér magához kicsit átértékeli az egyházról alkotott nézeteit. Maradjunk annyiban, hogy nem látnak ott minket szívesen, így nem is járunk oda.
- Miért kell a vámpíroknak vért inniuk?
- Erről inkább a fiziológia professzort kellene kérdezni azt hiszem, de biztosan azért amiért ti is le szoktatok ülni ebédelni. - ezen jó páran nevetni kezdtek.
- Elég egyetlen harapás ahhoz, hogy valakiből vámpír legyen?
- Nem feltétlenül, az függ a körülményektől, de erről majd részletesebben is tanulni fogtok.
- Igaz, hogy át tudnak változni különféle állatokká?
- Néha nagyon is jól jönne, de sajnos nem.
- Ha valaki vámpírrá válik, az valóban nem öregszik tovább?
- Újabb jó kérdés. Ez részben igaz. Amennyiben kisgyermekről van szó, azok néhány évig még normálisan öregszenek, de nem túl sokáig. Részleteket majd szintén fiziológián.
- Képesek mások akaratát befolyásolni?
- Csak annyira mint te, vagy bárki más. Bár igaz, hogy könnyebben vagyunk képesek mások bizalmába férkőzni, mint az emberek, ahogy korábban már céloztatok is rá, jó színészek vagyunk.
- Emberi véren kívül isznak mást is?
- Részemről a vodka a favorit, bár van aki a whiskyre esküszik, ízlések és pofonok. De bizonyára nem erre gondoltál… Némelyik állat vére eléggé undorító tud lenni, de azt mondják a szükség nagy úr.
A vámpír egy pillantást vetett a faliórára, még öt perc és vége az órának. Elégedetten nyugtázta, hogy egy darabig nem fogják tovább ostromolni a bugyuta kérdésekkel.
- Professzor, amennyiben úgy látja, én mennék, ha nem gond.
- Amennyiben nincs több kérdés, az órának vége, mindenki elmehet.
Robin emberi léptekkel haladt előre amikor megszólalt a csengő és mindenhonnan diákok tódultak a folyosóra. Nem is igazán figyelt rájuk, csak haladt a tömeggel, amikor egy hang szólította meg a háta mögül:
- Elnézést, ha nem túl nagy gond, nekem lenne még egy kérdésem.
Megfordult és az a lány állt mögötte, aki korábban a hátsó padban ült.
- Igazán nem akarom zavarni… Ha zavarok, akkor azonnal el is megyek, csak szóljon. - szabadkozott.
- Gyere. - indult tovább a folyosón.
A lány minden szó nélkül követte, egyenesen fel az egyik emeleti irodába. Robin Lacroix… állt a név az ajtón. Belépve egyszerű berendezés fogadta, mint egy tipikus iroda, leszámítva a mindenhol szanaszét heverő kisebb-nagyobb könyvhalmokat. Szótlanul állt az ajtóban amíg a vámpír leült, hátradőlt a székben és tornacipős lábait hanyagul az asztalra tette.
- Mire vársz, ülj már le!
Félszegen ugyan, de helyet foglalt az asztal túloldalán.
- Ki vele, mi az amit nem mertél odalenn megkérdezni?
- Hát szóval… izé… Azt szeretném tudni, hogy milyen érzés?
- Mármint mi?
- Meghalni. Tudom, hogy elég tapintatlan kérdés, igazán nem is akarom ezzel rabolni az idejét, inkább megyek is…
- Ami azt illeti, eddig messze ez a legjobb kérdés amit eddig fel mertek nekem tenni… Nem is igazán értem hogyan juthatott eszedbe.
- Elnézést, nem akartam megbántani vele.
- Szerinted hány éves lehetek?
- Fogalmam sincs.
- Kereken 115 és mindmáig pontosan emlékszem a halálomra.
A lány szája tátva maradt a csodálkozástól.
- Ami azt illeti féltem. Talán ez a legjobb szó rá, bár eléggé nehéz szavakba önteni. Milyen érzés? Egyáltalán nem arról van szó, hogy az ember csak békésen elszenderedik, különösen ha egy megvadult ló veti le a hátáról az erdőben. Piszkosul fájt, mint még annyira semmi más. A fájdalomtól a tagjaidat mozdítani sem bírod, kín járja át minden egyes porcikádat. Azt hiszem valahogy így szenvedhetnek a lelkek a pokolban is. Attól rettegtem, hogy ott kell meghalnom nyomorúságosan, hosszasan szenvedve, távol mindentől. Mindenesetre ha lehet mondani maga volt a megváltás amikor az a bestia átharapta a torkom. Megnyugodtam, azt hittem itt lesz a vége, de ráfaragtam, még mindig itt vagyok. - mosolygott.
A vámpír hallgatásba burkolózott, merengve figyelte a lány szánakozó tekintetét maga előtt.
- Ennyire azért nem kell sajnálni, részemről így még mindig jobb, mint a föld alatt rohadni.
- Én… én… komolyan nem akartam… sajnálom…
- Elhallgass! - csapott hirtelen az asztalra – Ha így folytatod, az rövid út a kirúgatásodhoz. Alkalmatlannak fognak tartani, bár…
- Bár?
- Bár én látok benned némi fantáziát. Amit idebenn hallottál, arról senkinek egy szót sem! A késés miatt hivatkozz rám, most pedig tűnés!
folyt. köv.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése