Elcseszett egy nap a mai

Emberek, ez tényleg így van, ahogy olvassátok. Ez a mai valahogy nem az én napom. Elvileg úgy volt, hogy ma is megyek a szokásos fakultatív labormunkámra... Reggel valahogy úgy keltem fel, hogy semmi kedvem nem volt menni, de hát ha a lehetőség adva van, akkor élnem kell vele, hogy haladjak a melóval. Nyűgösen ugyan de elkészültem, összeszedtem a motyómat stb. Beültünk az autóba és a fater kormányzásával indultunk a fél nyolcas vonathoz. Szakadt az eső, ez adott egy elég nyomott alaphangot a dolognak. Kicsit hamarabb értünk oda, mint mindig... Vártunk vártunk várakoztunk, de a nyolcas hírek meghallgatása után már kezdett tele lenni mindkettőnk hócipője. Tessék, a Jóisten sem akarja, hogy én bármit is csináljak! Negyed kilenc után a szintén várakozó látásból ismerős helybéli arab kolléga tájékoztatott minket: Vonat kb. kettő óra mulva lesz a láthatáron a távolban gázolásos baleset történt, helyszínelnek. Szóval a kicsi lány hazajött... Rendes akartam lenni, a reggeli cuccokat elkezdtem kiszedegetni a csöpögőből, hogy elpakoljam. Édes istenem, hogy én mekkorát káromkodtam!  Az egyik kedvenc teás-kávés-mindenes csészém elszaladt és ügyesen el is tört. :( A legkedvencebb csészém, egy már majdnem antik darab... Legalább 30 éves, igazi hollóházi kézzel festett csipkés porceláncsésze. Sajna csak kettő darab van belőle a birtokomban, egy idehaza, a másik pedig a B szárny, 3. emelet, 13-as szobájában, de azt nem szándékozom hazahozni egyelőre. Szóval elkapott az életundor és az utálat mindezek után. Most olyan 80%-os hatékonysággal működik a csésze, némi ragasztó segített rajta, de már sosem lesz a régi. Sajnos már venni sem tudok újat, mert egy az, hogy drága, kettő meg, hogy már nem is csinálnak ilyet. Kell nekem ilyen flancos cuccokból teázni/kávézni!!! Igazi idióta vagyok! Na de az már az én bajom... De olyan cuki kis csészeeeeee, vagy nem?