This is a good day :S

Reggel felkeltem, igaz elég nehezen, és kb. olyan lelki világgal, mint egy retkes durva pokróc. Igazából én sem örülök a dolognak, de nem igazán tudok ellene tenni. A tegnap délután kicsit sok volt nekem... Finoman szólva a magam módján kiborultam. Az ok? Csak a szokásos, megint beszólogattak úgy mindenre. Mi már az ami rajtam van, megszólták a kabátomat (amit nagyon szeretek és imádok) leszólták a rózsaszín sálamat amit felvettem hozzá (amit szintén azért vettem mert nagyon megtetszett). Ha mindez nem lenne elég, már még az sem tetszik ahogy beszélek... Na fasza. Mondtam is, hogy akinek nem tetszik, az ne hallgasson engem akkor. Na persze, ekkor jött a "de én nem azért mondtam...". Ok, hogy van olyan típusú ember, akinek eleme a beszólogatás, de azért mindennek van határa, csak éppen nem veszi észre. íme egy újabb indok, hogy ne legyen kedvem emberek közé menni.
Második mementó már csak a szokásos volt utána estefelé... Kierőszakoltam magam a konyhába sütni. De az már luxus, hogy velem a család beszélgessen... óóóó minek is az? Ebbe már lassan beletörődök, de hogy kérésemet figyelembe sem véve nagy ívben tesznek rá és otthagynak egyedül, mikor már majdhogynem hisztizek, hogy nem menjenek ki... Hát ennyi. Egyébként a sütemény fantasztikus lett, ahogy volt hajítottam volna is ki. Tele van szeretettel XD Ha a méreg, az undor és a depresszió érzése ölni tudna, akkor nem ajánlom senkinek a muffinjaimat...
Mindenesetre ma megpróbálok némiképpen optimistábban állni a dolgokhoz, bármennyire is nehezemre esik.