Project 36.vhr part5
Ami azt illeti megszületett végre a folytatás. Ráadásnak most két részlet következik, amondó vagyok, hogy elsőre vállalható lett, nem igazán tervezem átírni. Persze csak részben ilyennek volt tervezve, menet közben sikerült számomra is váratlanul funny-ra alakítani a végét...
Előzmény itt...
– Ez volt az egyik kedvenc pólóm, most meg dobhatom ki. – mérgelődött Robin – Nem maradhatok ezekben a véres vackokban, segíts levenni őket kérlek.
Lucy szó nélkül engedelmeskedett. Kissé bátortalanul ugyan, de hozzálátott. Még mindig rettentően furcsa érzés volt számára egy ilyen hideg és élettelennek tűnő testet megérinteni. Ahogy lekerült róla a póló az oldalán elég csúnya sötétkék foltok árulkodtak a korábbi verekedésről. Eléggé fájhat neki, hiszen még mindig nem tűntek el. Beletelt egy kis időbe, mire a szintén véres farmernadrág is lekerült róla. Látszott, hogy nehezére esik a mozgás, ezzel Lucy is tisztában volt. Aggodalmas tekintettel kísérte figyelemmel a vámpír minden egyes mozdulatát.
– Nyugi, nem lesz baj, csak aludnom kell egy keveset, aztán minden rendben lesz. – nyugtatta a lányt.
Már annyira gyenge volt, hogy a lányra kellett támaszkodnia, hogy az ágyig el tudjon jutni valahogy. Épp hogy csak leült mikor ismét köhögés fogta el. Tudta, hogy a helyzet nem lesz egy szikárnyival sem jobb, ha nem pihen le most azonnal.
– Húzd be a függönyöket, mielőtt elmész, a kulcsot vidd magaddal és ne engedj bejönni senkit. – mondta, mielőtt végleg álomba merült volna.
Ezidáig Lucynek nem igazán nyílt alkalma körülnézni odabenn. A szoba alapvetően egyszerű volt az uralkodó szín a fehér. Tisztaság sugárzott mindenből és ez most éles kontrasztban állt a fürdőszobában hagyott vérfoltos ruhákkal és az ágyban fekvő vámpírral. Az ágy az egyszerűen hatalmasnak tűnt akár keresztben is kényelmesen elfért volna rajta az ember, ő maga még sosem aludt ekkorában, el sem tudta képzelni, hogy milyen érzés lehet. A fal mellett könyvespolc állt, roskadásig megrakott polcokkal, a klasszikusoktól kezdve a modern irodalomig, itt-ott néhány tudományos darabbal tarkítva. Nyilván nagyon szerethet olvasgatni. A polc melletti íróasztalon legnagyobb meglepetésére a Biblia egy példányát találta. Erre végképp nem gondolt volna. Kiment, és ahogy Robin kérte gondosan bezárta maga mögött az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe tette. Megfogadta, hogy soha egy percre sem fogja letenni sehová. Egyenesen az ebédlőbe ment, már nyilván megkezdhették a vacsorát és nem is tévedett. Néhány osztálytársa próbálta faggatni, hogy hová tűnt délután, de ő igyekezett nem törődni velük és figyelmen kívül hagyta a kérdéseiket. Egész idő alatt Robin járt a fejében. Nem is annyira a vámpír, inkább az, hogy miért pont őt szemelte ki magának, hiszen az első órán még csak rá sem pillantott. Alig várta, hogy a vacsora után magára maradhasson ész észrevétlenül visszalopózott a második emeleti szobához. Kíváncsi volt, hogy mi van a lánnyal, ha már pont az ő segítségét kérte, akkor egyáltalán nem akarta cserben hagyni, a szülei nem ilyennek nevelték, még ha egy vámpírról van szó, akkor is. Éppen csak elfordította a kulcsot a zárban, amikor váratlanul Derek jelent meg mellette a folyosón. Hirtelen nem tudta, hogy mit tegyen.
– Odabenn van ugye? Mondd meg! – szegezte neki egyből a kérdést.
– Arra kért, hogy ne engedjek be senkit. Igazán sajnálom, de nem mehet be. – felelt óvatosan.
– Beszélnem kell vele most azonnal! – nyúlt a kilincs után, de Lucy az útját állta.
– Értse meg, hogy nem mehet be. Nem akar senkit sem látni.
– Nekem akkor is beszélnem kell vele. – erősködött.
Nem törődve a lány már-már hevesnek mondható tiltakozásával belépett a szobába. A szeme azonnal az ágyban fekvő törékeny alakon akadt meg. A szobát még mindig átjárta a vámpírvér szaga. Közelebb lépett és megszólította a lányt, de az a hangra nem mozdult. Végül odament az ágyhoz és nyilvánvalóvá vált számára, hogy mélyen alszik.
– Torpor… A francba, ha magához tér, akkor tényleg ki fog nyírni. – csúszott ki a száján.
Lucy látta a riadalmat a fiú arcán, de nem szólt semmit, mozdulni sem mert. Derek közelebb hajolt hozzá, hogy megnézze mégis hogy van, amikor egyből feltűnt neki valami: a teste egyáltalán nem volt hideg. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, ha nem tesz azonnal valamit, akkor a halála az ő lelkén fog száradni. Nem tudván, hogy mitévő legyen egyenesen Michaelhez sietett. Minden szó nélkül rátörte a szobája ajtaját.
– Ha nem tudnád ez magánlaksértés. – fogadta cseppet sem barátságos arckifejezéssel.
– Iszonyat nagy gáz van! Segítened kell! Tuti, hogy meg fog ölni! Csinálj valamit!
– Állj, állj, állj! Miről beszélsz?
– Robin. Torporban van, ráadásul lázas is. Ha felébred, nekem végem.
– Mi van?!? Te fenn voltál nála?
– Igen. Azt mondtad kérjek bocsánatot tőle.
– Te meg le merném fogadni, hogy ajtóstul rontottál be hozzá.
– Nem hagynád kicsit abba ezt a kioktatósdit? Komolyan segítened kell.
– Nyugi, kitalálunk valamit. Látott ott valaki?
– Az egyik kiscsaj…
– Mégis ki?
– Nem tudom, még új.
– Remek. Most nem hagyhatjuk magára, vissza kell mennünk hozzá.
Lucy a fiú távozása után még egy darabig értetlenül állt a szobában, de aztán összeszedte magát és kulcsra zárta az ajtót. Még csak az hiányozna, hogy még valaki erre járjon. Szinte hihetetlen, de Robin fel sem ébredt. Mit is mondott Derek az imént? Torpor… Ezelőtt már mintha hallott volna róla. Ez valamiféle mély álom, de ő úgy tudja, hogy csak komolyabb sérülés esetén kerülnek ebbe az állapotba. Ennyire komoly lenne a helyzet? Ez nem lehet csupán csak azért, hogy összeverekedtek, hiszen mostanra Dereknek már kutya baja. Valami más van a háttérben, de most nem ér rá ezzel foglalkozni. Robin még mindig mélyen aludt, úgy tűnik nincs semmi ami felébresztené. Az arcán még mindig látszottak a sérülések. Csak most jutott el a tudatáig, hogy mennyire védtelen is ő most valójában. Most rajta múlik minden, a vámpír voltaképpen a tulajdon életét adta a kezébe. Van valami különleges oka ennek a kitüntetett bizalomnak? Vagy egyszerűen csak pont ő volt ott amikor szükség volt valakire? Bár korábban azt mondta, hogy lát benne valamit. Mégis mire célozhatott vajon? Mélyen elmerült a gondolataiban, amikor a két másik vámpír hirtelen rátörte az ajtót. A lábai földbe gyökereztek, mozdulni sem tudott. Michael odament az ágyhoz.
– Robin, ébredj, muszáj felébredned! – próbálta felkelteni, de hasztalan.
Kezeivel a lány arcát, majd a homlokát tapogatta. Meleg volt, akár egy élő ember.
– Ne álljatok ott olyan bambán, inkább segítsetek! Engedd meg a kádat hideg vízzel, – nézett a lányra – te pedig hozz a konyháról annyi jeget, amennyit csak tudsz. Le kell hűtenünk a testét. Gyerünk már! – ordította.
Lucy és Derek szinte egyszerre lendültek mozgásba. A csapból már zubogott a hideg víz, amikor Michael behozta Robint. Olyan volt a fiú karjaiban, mint egy rongybaba, a tagjai ernyedten lógtak. Michael óvatosan engedte bele a testet a vízbe.
– Mi van vele? – kérdezte halkan Lucy.
– Nagyon gyenge… Még sosem láttam ilyet. Ha nem találunk ki valamit akkor soha többé nem ébred fel.
Derek hamarosan megérkezett egy nagy vödör jéggel a kezében. Amilyen gyorsan csak tudták elkezdték körülrakni vele a lány testét. A jégkockák már javában olvadtak, de a bőre még mindig meleg volt.
– Mit csináljunk? Valahogy mindenképp fel kellene ébresztenünk… – kezdett Michael is kétségbe esni.
– Ami ezt illetni, nekem lenne egy ötletem… – gondolkodott el Derek.
– Akkor meg mire vársz, csináld már, bármi is legyen az!
A fiú megharapta a saját csuklóját és a kiserkenő vért a lány ajkaira csepegtette. Nem telt el néhány másodperc, mire Robin alig láthatóan, de megmozdult, majd lenyalta a vért.
– Egy gusztustalan rohadék vagy, ugye tudod? – suttogta halkan.
A két fiú csillogó szemekkel nézett egymásra.
– Tudom, tudom…, de legalább felébredtél végre.
– Vérre van szükséged, de valami normálisra, méghozzá azonnal. – jegyezte meg Michael.
– Remek, itt az egész bagázs… – mondta erőtlenül.
A szemeit résnyire kinyitotta, próbált körülnézni, de egy pár pillanat múlva ismét lecsukódtak.
– Hé, el ne aludj itt nekem! – parancsolt rá Derek.
– Különben megölsz ezzel a szarral… – erőltetett a lány egy halvány mosolyt.
– Vér kell neki… Most! – nézett Michael Derekre.
– Nincs…
– Nem érdekel, szerezz valahogy! Te tehetsz erről az egészről, ugye tudod?!
A két fiú kezdett egyre kétségbeesettebb lenni, már majdnem egymásnak estek, amikor váratlanul Lucy szólalt meg mögöttük.
– Vegyen akkor az enyémből.
Egyszerre kapták a tekintetüket a lányra, majd fejben már a lehetőségeket latolgatva néztek újra egymásra.
– Holt biztos, hogy nem harapja meg. – súgta Derek.
– Találj ki valamit!
– Miért én?
– Szerinted?!
– Kérlek titeket, ne veszekedjetek, arra lesz elég idő később is. Csak mondjátok meg mit tegyek. – vágott közbe Lucy.
– Robin? – kérdezte csöndben Michael a lányt.
– Soha…
– Add a kezed! – mondta Derek Lucynak.
– Tessék? – értetlenkedett a lány egy pillanatra.
A fiú azonban már minden szó nélkül el is kapta a csuklóját. Szemfogai egy pillanat alatt felhasították a bőrét és a sebet Robin ajkaihoz szorította. Pont ahogy remélte, a lány nem tudott ellenállni a friss vérnek, mohón nyelni kezdte. Lucy torkán egyetlen hang sem jött ki, ellenben a szíve vadul kalapált, legszívesebben sikítva menekült volna, de mozdulni sem tudott.
– Nyugi, nem lesz semmi baj. – cirógatta meg Michael az arcát – Majd én vigyázok rád. – mosolygott.
A lány láthatóan kezdett elsápadni, nehezen viselte a helyzetet. Próbálta elhúzni a kezét, de Derek ujjai satukét szorították, mozdulni sem tudott. A vámpír ösztönösen és mohón szívta magába az éltető nedűt, egészen addig, amíg tökéletesen öntudatra nem ébredt. Ekkor váratlanul kinyitotta a szemeit és tüzes tekintettel meredt, egyenesen Derekre. Ellökte magától a lány vérző karját. Michael azonnal Lucy segítségére sietett, hogy megfelelően ellássa a sebét. A másik fiú lassan hátrálni kezdett.
– Ugye most nem gondolsz semmi hülyeségre? – kockáztatta meg a kérdést.
Alig, hogy kimondta, a lány más kinn is volt a jeges vízből fél kézzel a torkánál megragadva a falhoz szorította őt. Egészen közel hajolt hozzá, közvetlen közelről nézett vele farkasszemet.
– Szerinted mégis mire gondolhatok, te szemétláda?
Az ajkai még mindig véresek voltak. Derek egy hirtelen mozdulattal odahajolt hozzá és a vért lenyalva szájon csókolta. Robin ettől persze azonnal zavarba jött, lazult a szorítása a fiú nyakán, így annak sikerült kiszabadulnia. Jobb híján végül egy hatalmas pofon kíséretében a földre terítette.
– Szerintem arra, hogy fel kéne öltöznöd. – mondta a kajánul vigyorogva.
– Ez volt az egyik kedvenc pólóm, most meg dobhatom ki. – mérgelődött Robin – Nem maradhatok ezekben a véres vackokban, segíts levenni őket kérlek.
Lucy szó nélkül engedelmeskedett. Kissé bátortalanul ugyan, de hozzálátott. Még mindig rettentően furcsa érzés volt számára egy ilyen hideg és élettelennek tűnő testet megérinteni. Ahogy lekerült róla a póló az oldalán elég csúnya sötétkék foltok árulkodtak a korábbi verekedésről. Eléggé fájhat neki, hiszen még mindig nem tűntek el. Beletelt egy kis időbe, mire a szintén véres farmernadrág is lekerült róla. Látszott, hogy nehezére esik a mozgás, ezzel Lucy is tisztában volt. Aggodalmas tekintettel kísérte figyelemmel a vámpír minden egyes mozdulatát.
– Nyugi, nem lesz baj, csak aludnom kell egy keveset, aztán minden rendben lesz. – nyugtatta a lányt.
Már annyira gyenge volt, hogy a lányra kellett támaszkodnia, hogy az ágyig el tudjon jutni valahogy. Épp hogy csak leült mikor ismét köhögés fogta el. Tudta, hogy a helyzet nem lesz egy szikárnyival sem jobb, ha nem pihen le most azonnal.
– Húzd be a függönyöket, mielőtt elmész, a kulcsot vidd magaddal és ne engedj bejönni senkit. – mondta, mielőtt végleg álomba merült volna.
Ezidáig Lucynek nem igazán nyílt alkalma körülnézni odabenn. A szoba alapvetően egyszerű volt az uralkodó szín a fehér. Tisztaság sugárzott mindenből és ez most éles kontrasztban állt a fürdőszobában hagyott vérfoltos ruhákkal és az ágyban fekvő vámpírral. Az ágy az egyszerűen hatalmasnak tűnt akár keresztben is kényelmesen elfért volna rajta az ember, ő maga még sosem aludt ekkorában, el sem tudta képzelni, hogy milyen érzés lehet. A fal mellett könyvespolc állt, roskadásig megrakott polcokkal, a klasszikusoktól kezdve a modern irodalomig, itt-ott néhány tudományos darabbal tarkítva. Nyilván nagyon szerethet olvasgatni. A polc melletti íróasztalon legnagyobb meglepetésére a Biblia egy példányát találta. Erre végképp nem gondolt volna. Kiment, és ahogy Robin kérte gondosan bezárta maga mögött az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe tette. Megfogadta, hogy soha egy percre sem fogja letenni sehová. Egyenesen az ebédlőbe ment, már nyilván megkezdhették a vacsorát és nem is tévedett. Néhány osztálytársa próbálta faggatni, hogy hová tűnt délután, de ő igyekezett nem törődni velük és figyelmen kívül hagyta a kérdéseiket. Egész idő alatt Robin járt a fejében. Nem is annyira a vámpír, inkább az, hogy miért pont őt szemelte ki magának, hiszen az első órán még csak rá sem pillantott. Alig várta, hogy a vacsora után magára maradhasson ész észrevétlenül visszalopózott a második emeleti szobához. Kíváncsi volt, hogy mi van a lánnyal, ha már pont az ő segítségét kérte, akkor egyáltalán nem akarta cserben hagyni, a szülei nem ilyennek nevelték, még ha egy vámpírról van szó, akkor is. Éppen csak elfordította a kulcsot a zárban, amikor váratlanul Derek jelent meg mellette a folyosón. Hirtelen nem tudta, hogy mit tegyen.
– Odabenn van ugye? Mondd meg! – szegezte neki egyből a kérdést.
– Arra kért, hogy ne engedjek be senkit. Igazán sajnálom, de nem mehet be. – felelt óvatosan.
– Beszélnem kell vele most azonnal! – nyúlt a kilincs után, de Lucy az útját állta.
– Értse meg, hogy nem mehet be. Nem akar senkit sem látni.
– Nekem akkor is beszélnem kell vele. – erősködött.
Nem törődve a lány már-már hevesnek mondható tiltakozásával belépett a szobába. A szeme azonnal az ágyban fekvő törékeny alakon akadt meg. A szobát még mindig átjárta a vámpírvér szaga. Közelebb lépett és megszólította a lányt, de az a hangra nem mozdult. Végül odament az ágyhoz és nyilvánvalóvá vált számára, hogy mélyen alszik.
– Torpor… A francba, ha magához tér, akkor tényleg ki fog nyírni. – csúszott ki a száján.
Lucy látta a riadalmat a fiú arcán, de nem szólt semmit, mozdulni sem mert. Derek közelebb hajolt hozzá, hogy megnézze mégis hogy van, amikor egyből feltűnt neki valami: a teste egyáltalán nem volt hideg. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, ha nem tesz azonnal valamit, akkor a halála az ő lelkén fog száradni. Nem tudván, hogy mitévő legyen egyenesen Michaelhez sietett. Minden szó nélkül rátörte a szobája ajtaját.
– Ha nem tudnád ez magánlaksértés. – fogadta cseppet sem barátságos arckifejezéssel.
– Iszonyat nagy gáz van! Segítened kell! Tuti, hogy meg fog ölni! Csinálj valamit!
– Állj, állj, állj! Miről beszélsz?
– Robin. Torporban van, ráadásul lázas is. Ha felébred, nekem végem.
– Mi van?!? Te fenn voltál nála?
– Igen. Azt mondtad kérjek bocsánatot tőle.
– Te meg le merném fogadni, hogy ajtóstul rontottál be hozzá.
– Nem hagynád kicsit abba ezt a kioktatósdit? Komolyan segítened kell.
– Nyugi, kitalálunk valamit. Látott ott valaki?
– Az egyik kiscsaj…
– Mégis ki?
– Nem tudom, még új.
– Remek. Most nem hagyhatjuk magára, vissza kell mennünk hozzá.
Lucy a fiú távozása után még egy darabig értetlenül állt a szobában, de aztán összeszedte magát és kulcsra zárta az ajtót. Még csak az hiányozna, hogy még valaki erre járjon. Szinte hihetetlen, de Robin fel sem ébredt. Mit is mondott Derek az imént? Torpor… Ezelőtt már mintha hallott volna róla. Ez valamiféle mély álom, de ő úgy tudja, hogy csak komolyabb sérülés esetén kerülnek ebbe az állapotba. Ennyire komoly lenne a helyzet? Ez nem lehet csupán csak azért, hogy összeverekedtek, hiszen mostanra Dereknek már kutya baja. Valami más van a háttérben, de most nem ér rá ezzel foglalkozni. Robin még mindig mélyen aludt, úgy tűnik nincs semmi ami felébresztené. Az arcán még mindig látszottak a sérülések. Csak most jutott el a tudatáig, hogy mennyire védtelen is ő most valójában. Most rajta múlik minden, a vámpír voltaképpen a tulajdon életét adta a kezébe. Van valami különleges oka ennek a kitüntetett bizalomnak? Vagy egyszerűen csak pont ő volt ott amikor szükség volt valakire? Bár korábban azt mondta, hogy lát benne valamit. Mégis mire célozhatott vajon? Mélyen elmerült a gondolataiban, amikor a két másik vámpír hirtelen rátörte az ajtót. A lábai földbe gyökereztek, mozdulni sem tudott. Michael odament az ágyhoz.
– Robin, ébredj, muszáj felébredned! – próbálta felkelteni, de hasztalan.
Kezeivel a lány arcát, majd a homlokát tapogatta. Meleg volt, akár egy élő ember.
– Ne álljatok ott olyan bambán, inkább segítsetek! Engedd meg a kádat hideg vízzel, – nézett a lányra – te pedig hozz a konyháról annyi jeget, amennyit csak tudsz. Le kell hűtenünk a testét. Gyerünk már! – ordította.
Lucy és Derek szinte egyszerre lendültek mozgásba. A csapból már zubogott a hideg víz, amikor Michael behozta Robint. Olyan volt a fiú karjaiban, mint egy rongybaba, a tagjai ernyedten lógtak. Michael óvatosan engedte bele a testet a vízbe.
– Mi van vele? – kérdezte halkan Lucy.
– Nagyon gyenge… Még sosem láttam ilyet. Ha nem találunk ki valamit akkor soha többé nem ébred fel.
Derek hamarosan megérkezett egy nagy vödör jéggel a kezében. Amilyen gyorsan csak tudták elkezdték körülrakni vele a lány testét. A jégkockák már javában olvadtak, de a bőre még mindig meleg volt.
– Mit csináljunk? Valahogy mindenképp fel kellene ébresztenünk… – kezdett Michael is kétségbe esni.
– Ami ezt illetni, nekem lenne egy ötletem… – gondolkodott el Derek.
– Akkor meg mire vársz, csináld már, bármi is legyen az!
A fiú megharapta a saját csuklóját és a kiserkenő vért a lány ajkaira csepegtette. Nem telt el néhány másodperc, mire Robin alig láthatóan, de megmozdult, majd lenyalta a vért.
– Egy gusztustalan rohadék vagy, ugye tudod? – suttogta halkan.
A két fiú csillogó szemekkel nézett egymásra.
– Tudom, tudom…, de legalább felébredtél végre.
– Vérre van szükséged, de valami normálisra, méghozzá azonnal. – jegyezte meg Michael.
– Remek, itt az egész bagázs… – mondta erőtlenül.
A szemeit résnyire kinyitotta, próbált körülnézni, de egy pár pillanat múlva ismét lecsukódtak.
– Hé, el ne aludj itt nekem! – parancsolt rá Derek.
– Különben megölsz ezzel a szarral… – erőltetett a lány egy halvány mosolyt.
– Vér kell neki… Most! – nézett Michael Derekre.
– Nincs…
– Nem érdekel, szerezz valahogy! Te tehetsz erről az egészről, ugye tudod?!
A két fiú kezdett egyre kétségbeesettebb lenni, már majdnem egymásnak estek, amikor váratlanul Lucy szólalt meg mögöttük.
– Vegyen akkor az enyémből.
Egyszerre kapták a tekintetüket a lányra, majd fejben már a lehetőségeket latolgatva néztek újra egymásra.
– Holt biztos, hogy nem harapja meg. – súgta Derek.
– Találj ki valamit!
– Miért én?
– Szerinted?!
– Kérlek titeket, ne veszekedjetek, arra lesz elég idő később is. Csak mondjátok meg mit tegyek. – vágott közbe Lucy.
– Robin? – kérdezte csöndben Michael a lányt.
– Soha…
– Add a kezed! – mondta Derek Lucynak.
– Tessék? – értetlenkedett a lány egy pillanatra.
A fiú azonban már minden szó nélkül el is kapta a csuklóját. Szemfogai egy pillanat alatt felhasították a bőrét és a sebet Robin ajkaihoz szorította. Pont ahogy remélte, a lány nem tudott ellenállni a friss vérnek, mohón nyelni kezdte. Lucy torkán egyetlen hang sem jött ki, ellenben a szíve vadul kalapált, legszívesebben sikítva menekült volna, de mozdulni sem tudott.
– Nyugi, nem lesz semmi baj. – cirógatta meg Michael az arcát – Majd én vigyázok rád. – mosolygott.
A lány láthatóan kezdett elsápadni, nehezen viselte a helyzetet. Próbálta elhúzni a kezét, de Derek ujjai satukét szorították, mozdulni sem tudott. A vámpír ösztönösen és mohón szívta magába az éltető nedűt, egészen addig, amíg tökéletesen öntudatra nem ébredt. Ekkor váratlanul kinyitotta a szemeit és tüzes tekintettel meredt, egyenesen Derekre. Ellökte magától a lány vérző karját. Michael azonnal Lucy segítségére sietett, hogy megfelelően ellássa a sebét. A másik fiú lassan hátrálni kezdett.
– Ugye most nem gondolsz semmi hülyeségre? – kockáztatta meg a kérdést.
Alig, hogy kimondta, a lány más kinn is volt a jeges vízből fél kézzel a torkánál megragadva a falhoz szorította őt. Egészen közel hajolt hozzá, közvetlen közelről nézett vele farkasszemet.
– Szerinted mégis mire gondolhatok, te szemétláda?
Az ajkai még mindig véresek voltak. Derek egy hirtelen mozdulattal odahajolt hozzá és a vért lenyalva szájon csókolta. Robin ettől persze azonnal zavarba jött, lazult a szorítása a fiú nyakán, így annak sikerült kiszabadulnia. Jobb híján végül egy hatalmas pofon kíséretében a földre terítette.
– Szerintem arra, hogy fel kéne öltöznöd. – mondta a kajánul vigyorogva.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése