Behind the mask she wear...

- Tizenhét éves volt, amikor először találkoztam vele. Ekkor elmondása szerint már három éve élt az utcán.A két fiú helyeslően bólogatott, már korábban is tudták, hogy a lány az utcáról jött, Thomas is ott találkozott vele.
- Azóta nagyon sokat változott, jobbára az előnyére. Amikor megismertem nem éppen a legjobb társaságban mozgott,
körülbelül egy éve már rendszeresen drogozott. Agresszív és nehezen kezelhető volt, majdnem egy évembe telt mire elnyertem a bizalmát és rábeszéltem az elvonóra. Sajnos addigra már teljesen hozzászokott a szerekhez, élni sem tudott nélkülük.
- Te jó ég, erről fogalmunk sem volt... - jegyezte meg Bryan.
- Ez még csak a történet egyik fele. Mikor bekísértem az első elvonóra azt hittem, hogy tényleg komolyan gondolja, de másnap már nem jött el. Az egyik búvóhelyén találtam rá, be volt lőve, alig ismert rám. Ekkor merült fel bennem az ötlet, hogy jobb lenne, ha hozzám költözne, de ez most mellékes. Végül hatalmas kitartás árán ugyan, de sikerült leszoknia a kemény drogokról.
- Ezután ismerkedett meg velünk. - tette hozzá Thomas.
- Munkát talált magának és végül be is költözött hozzám. Már nagyjából sínen volt az élete, viszont a problémái miatt a mai napig gyógyszert kell szednie. Kezdetben még voltak ugyan apróbb botlásai, de már majdnem egy éve minden rendben volt, egészen mostanáig...
- Nagyon ügyesen elrejtette előlünk, bevallom semmit sem vettünk észre.
- Az az igazság, hogy saját bevallása szerint nem szívesen beszél ezekről az időkről. Sosem volt büszke az akkori önmagára, jobban szeretné elfelejteni az egészet. Éppen ezért nem is beszél sosem róla senkinek, próbál normális életet élni, már amennyire lehet.
- Érthető.
- Nem tudom mi történhetett vele, mi volt az ami erre a lépésre késztette... Úgy érzem jobb, ha mostantól jobban odafigyelünk rá. Elég sok időt tölt veletek, szóval ha számíthatnék rátok...
- Ez csak természetes, de mégis mit tehetünk érte? - szólalt meg váratlanul az ágy mellett ülő Jensen.
- Ha lehet, akkor ne hagyjátok magára, mert félő, hogy ismét valami ehhez hasonló butaságot csinál.
- De mi van akkor, amikor éppen nem velünk van? - vetette fel Thomas a kérdést.
- Otthon én is tudok figyelni rá, de nap közben nem tudom, hogy mi lesz... - Margaret hangjában érezni lehetett az aggodalmat - Nem tilthatjuk meg neki, hogy elmenjen hazulról. Egyelőre csak annyit tehetek, hogy holnap betelefonálok a munkahelyére, hogy pár napig nem megy majd be.