Egy kis szösszenet

Miss Loretta Engelhart tisztelt és nagyra becsült főnökétől újabb megbízást kapott. Ezúttal valami kicsit személyes. A fiát kellett elkísérnie egy nagyszabású üzleti vacsorára. Nem igazán volt ínyére, de a munka az munka, legyen bármilyen is. Egyszerű fekete estélyi ruhát vett az alkalomra. Csinos volt benne, de cseppet sem érezte magát annak. A fő az, hogy a főnök elégedett legyen, más nem igazán számít. Pontban este kilenckor megérkezett érte a limuzin. Nagy levegőt vett, majd beszállt. Ma este tökéletesen kell alakítania az üresfejű libát. Az este lassan telt és unalmasan. Kezdte már unni a bájolgást mások előtt, de tűrnie kellett.- Ki ez a bájos kisasszony itt magával? - kérdezték a férfit több ízben.
- Engelhart kisasszony, édesapám munkatársa. - ködösített.
Nem volt igazából hazugság, mert Loretta valóban az idős üzletembernek dolgozott, a fia csupán csak féligazságot terjesztett, ami ugyebár nem egyenlő a hazugsággal. A férfi hosszas társalgásba kezdett apja néhány üzletfelével. Loretta egy darabig mosolyogva hallgatta őket, de hamar elunta az egészet. Körülnézett, hátha talál valamivel érdekfeszítőbb társaságot magának, de hiába. Mindenhol csak a mágnások, vagy a valóban üresfejű hölgyeik. Elindult át a termen, vizslató tekintetek közepette. A nők majdnem mind őt figyelték, miközben bizonyára mindenféle sületlenséget sugdostak egymás fülébe. Egyszóval kétséget kizáróan ő volt a téma.
- Elnézésüket kérem... - szabadkozott a férfi és utána indult.
Megszaporázott léptekkel ugyan, de utolérte a nőt, elkapta a kezét, de az nem állt meg.
- Valami baj van? Talán rosszul érzi magát?
- Ami azt illeti elég szarul vagyok. - bukott ki belőle nyersen.
Rendíthetetlenül és kíváncsi szempároktól övezve immáron kettesben haladtak a terasz felé. Engelhart kisasszony kezdte egyre kényelmetlenül érezni magát, kezét kiszabadította a férfi fogásából. Odakinn hűvös volt az éjszakai levegő, talán emiatt nem is volt kinn senki. Leült a lépcsőre, kissé felhúzta a szoknyáját és lehúzta a cipőit.
- Minden rendben? - kérdezte a férfi tétován.
- Nagyon jól tudja, hogy nem önszántamból jöttem ide magával, az apja kért meg rá.
- Tisztában vagyok vele.
- Sajnálom, de elegem van ebből a bohóckodásból!
Ez a kijelentés váratlanul érte a férfit. Nem igazán ismerte a hölgyet, csupán az édesapja révén hallott róla egyet, s mást, de ez a szókimondó stílus most meglepte.
- Ha gondolja akkor most azonnal hazavitethetem a sofőrrel.
- Sajnálom, ha gondot okozok önnek... Én igazán megpróbáltam mindent megtenni, de ez az egész.... értse meg, egyszerűen nem nekem való!
- Inkább én tartozok bocsánatkéréssel, amiért apámnak magát kellett megkérnie, hogy a kísérőm legyen.
- Ésszerű és logikus döntés volt a részéről.
- Nos igen... már így is elég szóbeszéd kering velem kapcsolatban.
- Most nem csak a pletykákra gondoltam...